Vitorlázás

Vízen az első AC75

Az elmúlt héten két korszakos hajó is vízre került: az American Magic America’s Cup csapat első AC75 hajója, és az ETNZ hajója a “Te Aihe”, ami magyarul “A Delfin”-t jelent. És bár az ETNZ hajója egy nappal megelőzte az amcsikat a vízre tételnél, azért az látszik, hogy az USA hajó kicsit előrébb jár a fejlesztésben, […]

Négyből négy!

A Raffica Sailing Team négy rangos tókerülő győzelemmel zárja az idei szezont .A magyar csapat elsőként ért célba az egytestűek között a Centomiglia vitorlásversenyen.   A Raffica Sailing Team nem is zárhatta volna ennél sikeresebben az idei vitorlásszezont, ugyanis a 69. Centomiglián aratott győzelmet a hétvégén. A Garda-tónál elért első helyezés az egytestűek kategóriájában már […]

Megvan a fő oka a rendkívüli algásodásnak a Balatonban
Az üledékből felszabadult foszfor lehetett a fő oka a augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak a Balaton délnyugati területén - írta a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának két tagja az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának készített összefoglalójában.
Ingyenes borkóstolókkal és családi programokkal vár a Balaton
None
Reklám
Történelmi sikert értek el a magyar vitorlázók
A Raffica Sailing Team a sorban negyedikként következő nagy tókerülő versenyt, a Centomigliát is megnyerte egy naptári éven belül, ezzel pedig történelmet írt.
Balatoni bringakör egy kocabringás csaj szemével
Erika elhatározta, hogy körbetekeri a tavat nyanyatempóban, láblógatással, napozással, olvasással. Kicsit más kerekedett ki belőle.
?Tedd zsebre a Balatont? - Applikációt kapott a Magyar Tenger
Újdonság a balatoni vitorlázás szerelmeseinek, ugyanis elindult a Vitorlázz Itthon applikáció, ami egyfajta vízi GPS-ként üzemel. Elnavigál az általunk megközelíteni kívánt helyszínekhez, legyen az kikötő, étterem, szálláshely, vagy akár hajósbolt. A hajónaplóban fel lehet vezetni a megtett útvonalakat, időrekordokat, így lehet gyűjteni a mérföldeket. Az applikációban emellett elérhetőek a balatoni hírek, események, amik a térképen is megjelennek. Mutatjuk, mi mindent tud az applikáció.
Algarobbanás ronthatta volna el a balatoni szezon utolsó napjait
Nagy szerencse, hogy csak augusztusban kezdtek elszaporodni a moszatok, a jelenség oka ismeretlen.
Villapark és szálloda épülhet Balatonszemesen a tóparti kemping helyén
Az új Balaton-törvény alapján jócskán megnövelte a terület beépíthetőségét az önkormányzat.
Bárki, bárhol becsatlakozhat az októberi tókerülő Balaton Caminóba
None
Kihagyhatatlan program Kenesén

Jön a Balaton Boat Show   Már most hatalmas az érdeklődés a szeptember 6-tól 8-ig tartó Balaton Boat Show-ra, amelynek ezúttal is a balatonkenesei Kenese Marina-Port lesz a házigazdája.   „Tavaly is rekordszámú vendég jött el vízen és parton kiállított több mint 60 vitorlást, motorost és elektromos hajót, valamint rengeteg hajózási kiegészítőt, ruházatot felvonultató rendezvényre. […]

Vicces megoldással pótolták a hologramot a magyar pénzhamisítók
Hamis tízezer és húszezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi, pénzhamisítás miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádat emelt ellenük.
Hidroplánok, gőzhajók, versenycsónakok uralták a rég letűnt Balatont
A Bahart páratlan fotóarchívuma korábban sosem látott képeken nyújt nosztalgikus betekintést a magyar tenger száz évvel ezelőtti életébe.
Reklám
Egy falatnyi irodalom és egy tányér lecsó Zánkán
None
Hétfőtől változik a balatoni hajók és kompok menetrendje
Szeptember 2-től utóidényi menetrend szerint közlekednek a hajók és a kompok a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Hétfőtől változik a balatoni hajók és kompok menetrendje
Szeptember 2-től utóidényi menetrend szerint közlekednek a hajók és a kompok a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Érdi Mária a Japánban megrendezett világkupán is remekelt
Érdi Mária tovább remekelt Japánban. Korábban a 2020-as tokiói olimpia helyszínén lebonyolított ötkarikás tesztversenyen bronzéremmel zárt, majd elindult a vk-sorozat enosimai állomásán. A magyar vitorlásversenyző a rangos mezőnyben végül a 4. helyen végzett a női laser radial hajóosztályban, megelőzve többek között a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeestert.
Hat embert ki kellett menteni a Balatonból
Gumicsónakokkal, SUP-deszkával és katamaránnal is bajba kerültek szombaton a tavon.
Felborult egy vitorlás a Balatonon, hárman a vízbe estek
A balatonfüredi vízirendőröket tegnap kora este riasztották, mert a balatonalmádi előtti vízterületen, a parttól mintegy 600 méterre felborult egy vitorlás és hárman a vízbe estek. Kimentettek mindenkit a vízből, majd mindannyiukat épségben a kikötőbe szállították. II. fokú viharjelzés volt érvényben a baleset idején.
Piknikezzen egy jót a balatonboglári Gömbkilátó tövében!
None
Mi jut eszébe a Balatonról?
Idén is rengeteg balatoni program közül lehet választani, az emberek egyre többet ki is próbálnak, mégis a strandolás maradt a leggyakoribb program ? derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából. A 2019 nyarán, a magyar internetezők körében készült felmérés szerint az emberek háromnegyedének ez az első, ami a Balatonról eszébe jut
Komoly fejlesztések kezdődnek a balatoni hajózásban az állam szerepvállalásával
Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt., a Bahart tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
Reklám
Tömegkarambol az M7-esen Balaton felé
Hat autó, a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa volt a részese annak a karambolnak, ami az M7-es autópályán történt hétfőn, a késő délelőtti órákban. Székesfehérvár térségében történt.
Rekordot döntött a Strand Fesztivál
Az ötnapos fesztivál három napja is telt házas lett.
Másfél-kétórás késések vannak a dél-balatoni vasútvonalon
Balatonlellénél történt halálos gázolás. A busztársaságok nem tudnak pótlóbuszokat küldeni.
Megöltek egy férfit Balatonfűzfőn
Megöltek egy férfit csütörtökön Balatonfűzfőn, a gyanúsítottat elfogták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Megöltek egy férfit Balatonfűzfőn
Megöltek egy férfit csütörtökön Balatonfűzfőn, a gyanúsítottat elfogták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Érdi Mária érmet szerzett az előolimpián
Kiegyensúlyozott versenyzéssel a harmadik helyen végzett Érdi Mária az Enosimában megrendezett olimpiai tesztversenyen.
A tájfunt és az egész világot legyőzte a tokiói olimpia magyar esélyese
Az utolsó, vagyis az éremfutamnak nevezett verseny előtt biztossá vált, hogy a 2018-ban egyéni világbajnoki aranyérmet nyerő Berecz Zsombor nyeri a tokiói előolimpiát Enoshimában. A magyar sportolónak embertelen körülményekkel kellett megküzdenie Japánban. Egy év múlva hasonló megpróbáltatások várnak rá, de az már most kijelenthető, hogy finn dingiben aranyesélyes versenyzőként száll vízre.
Rohammentővel szállították kórházba Delhusa Gjont
A zenész ünnepelni indult, ám egy jacht fedélzetéről a kikötő betonjára zuhant. Azonnal elájult, rohammentő ment érte. Delhusa Gjont a veszprémi kórház sürgősségi osztályára szállították.
Berecz Zsombor továbbra is az élen áll az olimpiai tesztversenyen
A hunsail.hu beszámolója szerint, kitűnő futamokat mentek a magyar vitorlázók Enoshimában, Berecz Zsombor szinte megkettőzte előnyét, Érdi Mária tartja a 3. helyet, Vadnai Benjámin pedig hat pozíciót lépett előre és már a 13.
Berecz Zsombor élre állt az olimpiai tesztversenyen
Berecz Zsombor áll az élen az enoshimai előolimpia finndingi versenyében, miután a harmadik napon is sikerült futamot nyernie.
Egy forró nyári napon 300 ezer ember fürdik a Balatonban
Két éve 24, tavaly 8, idén eddig 7 ember halt meg a tóban. Elindult a Mentőöv program, új táblákat helyeztek ki több strandra.
A vitorlázó Érdi Mária vezet az olimpiai tesztversenyen
Enoshimában kezdetét vette a jövő évi olimpia tesztversenye, amelyet a vitorlás Érdi Mária vezet, ugyanis az első napot egy első és egy második helyezéssel zárta.
Nyolc autó ütközött az M7-esen, a Balaton felé
Nyolc autó ütközött az M7-es autópályán a Balaton felé szombat reggel, a baleset miatt torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Már a második baleset miatt áll a forgalom az M7-esen a Balaton felé
6-kor Sukorónál történt baleset, 12 km-es dugóval, fél 8-kor pedig nem messze, Baracskánál.
Édes ünnepi ízek: Boldogasszony csipkéje és Kicsi Gesztenye
Málna, bazsalikom, fehércsokoládé: mindez együtt az ízek kavalkádja. Ez a Boldogasszony csipkéje, azaz Magyarország idei tortája. E sorok írásakor még nem volt lehetőségünk megkóstolni, hiszen erre csak augusztus 18-tól lesz lehetőség az ország cukrászdáiban. Megmutatjuk, hogy a Balatonnál hol találhatjuk!
Indul a Csopak Napok!
Csütörtökön beindul a buli a Csopaki strand parkolójában. A szervezők úgy tették egymás mellé a programokat, hogy ugyanazon a napon kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számításukat.
Túl a strandoláson – izgalmas helyszínek a Balatonnál
Most épp nem alkalmas az idő a strandolásra, de ne aggódj, a Balatonnál ilyenkor sem lehet unatkozni. Mutatjuk a lehetőségeket esős idő esetére.
Nagy Natira várt a Balatoni nyár
Énekesi karrierjének legfontosabb állomásához érkezett Nagy Nati aszófői , tehetséges fiatal énekesnő, aki a Motion Fotó§Film by Mozgai Lehel Richárd által készített videoklip 2 napos forgatásán vett részt a Balatonon.
Állati képek – így látja a természetet a fotós
A jó kép az, ami tetszik a nézőnek. Inkább kreativitás, mintsem csúcstechnikájú gép szükséges hozzá - vallja Máté Bence, a nemzetközi hírű természetfotós, kinek kiállítását Keszthelyen is megtekinthette a közönség.
Szent Anna kápolna koncert
None
Tudtad, hogy a Balatonnál a legfinomabb a csapvíz?
23 Balaton-parti kávézó, cukrászda és bár csatlakozott a DRV Zrt. csapvízkampányához, ők emblémázott pohárban ingyenes csapvizet szolgálnak fel a kávé mellé.
Gipsy Kings experience
None
Agóra Családi Nap
None
Gyere a parkba! Nyárbúcsúztató esték
None
Reklám