Adria

Mentsvárként agyam legmélyéről sorban bukkannak fel az előző évek nyári napjainak üdítő emlékei. Talán ez egy tudat alatt működő program, amely a mentális egészségem felett őrködik.

Hangulatom javítása érdekében előveszem tengeri túráimról készült képeket. Miközben nézegetem a fotókat, feltörnek az emlékek. Szinte érzem a szelet, a víz illatát, a napfény erejét.

Valahogy leragadok 2005-ben, az Adrián tett egyhetes túrázásnál.

A túra időpontjának meghatározásában jelentős szerep jutott az előszezoni árlistának. A választás május utolsó szombatjával kezdődő hétre esett, mivel ilyenkor az Adrián már egész jó az idő. A következő héten már jelentősen magasabb árért bérelhettük volna ugyanazt a hajót.

A csak erre az útra verbuvált társasággal korán reggel Budaörsön találkozunk. Bemutatkozó beszélgetésünkkor hamar kiderül, ötünk közül egyedül nekem vannak hajós tapasztalataim. A leendő útitársak közül van olyan is, aki még hajón sem ült.  „Na, ez is jól kezdődik”, gondoltam, de eszembe jutott a bölcs népi mondás: „bátraké a szerencse”

Indulás. A cél Tribunj, a Master Yachting új bázisa. Tribunj egy hangulatos dalmát városka. Kikötője az előző években lett kész. Itt várt minket egy Beneteau 393 igen komfortos hajó (Kép: 100-9808) Három kabin, szalon, két fürdő, és kényelmes kokpit.

„Ezt meg kell örökíteni” mondták a fiuk. „Bizony meg. Többet úgy sem lesz ilyen rend!” gondoltam.

A hajó átvételekor látszólag minden rendben volt. A charter cég embere kipörgette a génuát, félig kihúzta a grószt, megmutatta a kötelező szerelvényeket, aláíratta a leltárt, majd jó szelet kívánva távozott.

„Fiuk, ne vesztegessük az időt! Itt a közelben van egy sziget, aminek öblében jó horgonyzó hely van, de ami a legfontosabb, az ottani vendéglőben híresen jó spenótos sült halat készítenek. Vacsorára bőven odaérünk.”

Minden baj nélkül leoldottuk a kikötőköteleket, és elhajóztunk Tribunj tengerre néző villasora előtt.

A Vitorlázáshoz a szél alapvető dolog, de szél az nem volt. A nagyvászon békésen pihent a helyén, az árbocba csavarva.

Motorral hajóztunk a kikötőből kivezető szorosban. Vártam, a nyílt vizet, ott mindig van valami fuvallat.  Valóban, ahogy kiértünk a domb takarásából, kellemes 3-4 csomós szél támadt.

„Vásznakat fel, innen széllel megyünk” adtam ki az utasítást. Aztán szorgosan neki álltam végrehajtani, mivel a többiek még csak most kezdték tanulni a matrózkodás titkait.

Igen ám, de a vászon kihúzás közben a felénél megakadt. Húzom gyengén, húzom erősen, becsavarom, kicsavarom, de egy pontnál folyton megáll. Kész. Nem működik. A vásznat csak félig lehet kihúzni. Így nem lehet nekivágni az egyhetes vitorlás túrának! Vissza kell menni a kikötőbe megjavíttatni.

„Minek jobban kihúzni” hallom útitársaim véleményét. „Legfeljebb nem megyünk olyan gyorsan. Különben is van benne motor”

Ekkora szakértelem láttán inkább nem szóltam semmit, hanem egy gyors fordulóval és motorral, visszamentünk. Sajnos az aznapi javítás elmaradt. Már elment a javításhoz értő ember.  Viszont gyönyörködhettünk a lenyugvó nap fényében fürdő Tribunji kikötőben.

Az igazat megvallva én jobban gyönyörködtem volna a vacsorára tervezett sült hal illatában.

„Semmi baj! Majd sütünk húst, vigasztaltak a többiek” Jó szándékuk mégsem tudott megvigasztalni, mert ekkor még javában tartott vegetáriánus korszakom.

De hát ők éhesek voltak. Térültek fordultak a hajó konyhájában, és igen hamar sült csirke illata lengte be a kabinokat. A kora nyári estén, csillagos ég alatt, a kokpit kis asztalán jó étvággyal fogyasztották el frissen készült vacsorájukat.

Másnap a charter cég embere kijavította az árbocon a hibát.

Egy apró műanyag alkatrész okozta a galibát, ami megszorult a vászon kitekerésekor. Ezzel el is telt a vasárnap délelőtt.

A hajó végre indulásra kész. Kalandra fel, irány: a Kornati szigetek!

Most már tényleg elindulunk. Minden tökéletes. Kellemes napsütés, 23-24 fok, kedvező szél.

A nyílt vízen, (ezen a részen a nyílt vizet a szigetek közti nagyobb vízfelület jelenti) 10-12 csomós ideális szél repítette hajónkat. Nagyobb hullámok híján, mintha sima aszfalton száguldanánk.

A fiuk élvezték a hajó dőlését. Fényképezkedtek a megdőlt hajótestben.

Aztán, hogy megmutassák mekkora tengerészek, még ebédet is főztek is a dőlő konyhában.

Hamarosan feltűnt a Kornati sziget csoport.

A legenda szerint Isten jó kedvében teremtette ezt a vidéket. Ettől ilyen egyedül állóan gyönyörű. Olyan sűrűn vannak a szigetek, hogy a köztük lévő lagunákban akár el is lehet tévedni.

Ennek a vidéknek szépségét még a jugoszláv időkben felismerték, és nemzeti parkká nyilvánították. Szerencsére ez, azóta is így van, ezért ma is lehet csodálni az emberi beavatkozás nélküli természetet.

Azért egy kis beavatkozás történt. Van néhány kikötőhely. Van ahol csak bólyához lehet kötni, van ahol mólóhoz. Én az utóbbi lehetőséget választottam az éjszakázáshoz. Úgy látszik a helyi halászok is szerettek itt lenn. Ezt a móló végére kötött hajójukból következtettem ki.

Az alkony gyönyörű fényeket hozott. A lemenő nap által vörösre festett eget visszatükrözte a víz. Ha festményen látok ilyet azt mondom „giccs”

Békés szívvel tértünk nyugovóra az első vízen töltött (fél)nap után.

A másnapi program: Bisevo kék barlang, majd Vis szigete.

De erről majd legközelebb:

Előzetesben egy kép:

Bisevói kék barlang bejárata