A hajót nagyobb darabokra bontva, uszállyal szállították a Dunán Dunaújvárosig, majd kedden trélerekre daruzták, hogy a siófoki összeszerelő-műhelybe szállítsák.
Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta, az önkormányzatok tulajdonában lévő társaság az új járművet 500 ezer euróért, féláron vásárolta meg a németországi hajógyártótól. Az ugyanis tönkrement amiatt, hogy ennek a hajónak az eredeti osztrák vevője visszamondta a megrendelését.
Ahhoz, hogy a Balatonhoz tudják szállítani, a hajótestet szét kellett vágni, amit a balatoni hajózási társaság lakatos-hegesztő brigádja végzett el még Németországban. Mivel mind a Balaton, mind a Sió-csatorna vízállása igen alacsony, az uszályon érkező darabokat nem lehetett vízen szállítani Siófokig, ezért át kellett daruzni egy trélerre. A közúton továbbszállított hajótest érkezését szerdára várják Siófok-Kilitinél, ahol sólyapályára, majd a Sió-csatornába kerül, és pár napon belül átzsilipelik a Balatonra.
Várhatóan jövő év szeptemberére építik készre a hajótestet a társaság dolgozói, és mutatják be az új személyszállító hajót a nagyközönségnek, amely az egyik legnagyobb menetrend szerinti közlekedésbe bekapcsolódó hajó lesz a Balatonon. Nevének kiválasztására pályázatot írnak ki.







1 hozzászólás
Új hozzászólás
Az igényelt funkció eléréséhez kérem jelentkezzen be az oldal tetején!
Amennyiben nem rendelkezik még a hozzáféréshez szükséges felhasználói profillal, regisztráljon az alábbi odalunkon: regisztráció!